A halász hazatér fatörzsbõl vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlõdõ országban dolgozik.
A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról. - Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember. - Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekrõl a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idõ, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebbõl a porfészekbõl Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan iranyíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tõzsdére az üzletet, és akkor mar milliókat kereshetne.
- Mennyi idõ alatt tudnám ezt elérni? - érdeklõdik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezõsködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatna a városi rohanó életformát, és egy távolesõ faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forroság idején lepihenni, együtt vacsorazni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.