2024.04.18. - Andrea, Ilma

Darwin-díj : Humoros halálesetek

Darwin-díj : Humoros halálesetek
Néhány pihent agyú fickó 1990-es évek elején megalapította a Charles Darwin díjat. Ezt kizárólag posztumusz ítélik oda azoknak a legkülönbözõbb módon elhalálozott nyomorultaknak, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Darwin evolúciós elméletét, azerint az ember igenis a majomtól származik, ugyanakkor nagy jót cselekedtek, hogy halálukkal megszûnt génállományuk terjedésének veszélye.

Az elsõ nyertesnek 1994-ben ítélték oda a díjat. Egy amerikai férfi kapta, aki egy pohár ingyen szóda reményében addig rángatta a Coca-Cola automatát, míg az végül ráborult és agyonütötte. És ez még a jobbik eset, mert itt õ lett sajátmaga áldozata.
Az 1995-ös gyõztes viszont igazán vállalkozó kedvû férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, réerõsítette az autójára, és a nevadai sivataipróbálta. A halála elõtti pillanatokban valószínûleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenõdött a Sziklás hegység oldalán...

Az 1996-os Darwin díjra tíz-egynéhányan pályázhattak, s a nemzetközi Net-zsûri döntött végül a gyõztesrõl, ám érdemes megemlítenünk valamennyi jelöltet, hátha mégiscsak elgondolkodnak a természettudósok, akik a majommal közös õsrõl beszcsak, de tagadják a közvetlen rokonságot.

Eséllyel indulhatott a versenyen az a férfi, aki exbarátnõje kocsijának ablakát akarta betörni pisztolyával, ám közben elsült a fegyver és agyonlõlle magát. Honfitársa viszont úgy kívánta megszerelni furcsa hangokat adó mezõgazdasági muét, hogy befeküdt alá és megkérte a barátját, induljon el vele. Holttestét igen nehéz volt azonosítani.

Az a torontoi férfi pedig, aki 23. emeleti lakásának erkélyén akarta a kihelyezett madáretetõt megtisztítani, könnyen felismerhetõ volt a kezében szorongatott madáreledelrõl. Más kérdés, hogy a fejében nem sok maradt, de talán nem kerekkre kellett volna felállni az erkélyen.

Hasonló módon járt az az ügyvéd, aki egy irodaház 24. emeletén a hozzá beosztott joghallgatóknak kívánta demonstrálni a panoráma üvegablak törésbiztonságát - amiért a készítõk garanciát vállalnak - és ezért teljes lendülettel nekirohantnás közben valószínûleg megfogadta magában, hogy soha többet nem hisz egyetlen mesterembernek sem.

Egy kis egyiptomi faluban egyszerre hatan pályázhattak a megtisztelõ nyereményre. Az ebédre szánt csirke bemenekült a kútba, ezért a 18 éves fiú utána mászott. Csakhogy nem tudott úszni, ezért elõbb egymás után három testvére, majd kétéd indult segítségére. A mentõk késõbb csak nagy nehézségek árán emelték ki a hat holttestet és a csirkét, amely azonban túlélte a viszontagságokat.

Diétázni veszélyes dolog, könnyen végzetessé válhat. De a Darwin-díjra jelölt bloomburgi férfi önként fogta magát diétára: módszere szerint csak babot és káposztát fogyasztott. Ez még nem lett volna baj, de egy kétszer két méteres helyi aludt, és éjszakára becsukta az ablakot. Reggelre gázmérgezésben meghalt.

Két gyilkos is jelöltként szerepel a listán. Mindkettõjüket villamosszékbe küldték, ám végül kegyelembõl életfogytiglant kaptak. Hiába, végzetük utolérte õket: az egyik a tévét próbálta megjavítani a cellában a fém vécécsészén ülve, a mázilag barkácsolt fejhallgatót, de mindketten halálos áramütést szenvedtek. Ugyancsak így járt az a horgász, aki egy drót segítségével áramot vezetett a horgásztóba, hogy halakat fogjon, ám megcsúszott a parton és beleesett a vízbe. A többi pecás alaposan meglepõdött, mikor a holtteste fennakadta horgukon.

Komoly esélyes a Darwin-díjra az a St. Louise-i bolti tolvaj, aki úgy akart kolbászt lopni egy boltból, hogy egy darabban lenyelte a torkába. Kihúznia azonban már nem sikerült, és mire a mentõsöknek sikerült eltávolítaniuk a csaknem húsis kolbászt a torkából, már késõ volt.

Az állatvédõk bizonyára kárörvendõen hallják annak a kaliforniai vadásznak az esetét, aki lelõtte a felette lévõ sziklán álló szarvast. Az pedig pont ráesett és agyonütötte, bosszút állva "gyilkosán".

És egy eset Texasból: helyi hajléktalanok rézkábeleket akartak lopni, ami úgy tûnik, odakint is bevett szokás, ám ezúttal a feszültség alatt lévõ vezetéket szemelték ki maguknak, s ennek végzetes következményei lettek.

Nos, mint láthatjuk, jelöltek vannak bõven. A Darwin-díjat végül egy petárdás férfi nyerte meg, aki úgy szerette volna megtréfálni barátait egy házibulin, hogy a szájába vette a petárdát. Ami annak rendje és módja szerint fel is robban tsokat hagyva a szerencsétlen fickó fejébõl.