Egy indiai fakír, azaz szent ember, közönséges furulyáján lendületes, delejes hatású dallamot fúj, amire fonott kosarából elõtekeredik egy vastag kötél. A kötél felkúszik az ég felé, majd megmerevedik. Ezután a fakír segítõje, rendszerint egy kisfiú gyorsan felmászik a kötélre. Vajon mi a magyarázata ennek a bámulatos elõadásnak?
Elsõként Ibn Battúta arab utazó tett említést a mutatványról úti beszámolójában, mely szerint Kínában, Hangcsou városában látta 1346-ban.
1919 januárjában a Daily Mail leközölte a yorkshire-i ezredben szolgáló F.W. Holmes hadnagy levelét, amelyben elmondja, hogy 2 évvel azelõtt látta a mutatványt Indiában, a Púna melletti Kirkee-ban (ma Kádki).
Vannak, akik úgy vélik, hogy a fakír hipnotikus transzba ejti a közönséget azzal, hogy monoton, éneklõ hangon beszél. A kötél visszahullik a kosárba, a közönség azonban úgy látja, hogy felfelé nyúlik. Egy másik elmélet szerint a fakír egy másik segédje, akit a nézõk elõl elrejtenek, egy vékony fonál segítségével emeli fel a kötelet - ez a fonál az esti lámpafénynél, sötét háttér elõtt nem látható.
Hihetõbben hangzik azonban Rupert T. Gould korvettkapitány magyarázata, amelyet 1944-ben a The Stargazer Talks (Megszólal a csillagász) címû írásában közölt. Õ Maskelyne elmélete mellett teszi le a garast, miszerint a látszólag merev, megfeszült kötél egy sor egymásba illeszkedõ, valószínüleg bambuszból készült láncszembõl áll. Amikor ezek a szemek a helyükre pattannak, merev rudat alkotnak, mely elbírja egy cingár fiúcska testsúlyát. Szétnyílt állapotban azonban laza kötél látszatát kelti.