2024.03.29. - Auguszta

Az igazi Hõsök

Az igazi Hõsök
Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek elõtt születtek, azok valódi Hõsök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélõ fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, az 1980 elõtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sõt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bõven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem voltak semmi furfangos védelemmel ellátva.
Még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédõnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettõ között, miért pazaroljak hát rá külön szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani.

Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érõ fûben és közeli kiserdõkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfûrõl azt hittük, hogy a sárkányfû egyenesági rokona.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerûen mi voltunk a hibásak. Sõt! Ha az erõsebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így mûködött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambonak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson edzõdött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helybõl nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírbõl sem ismerte az édesítõszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, mûholdról és kábeltévérõl, filmekrõl, DVD-rõl, Surround Soundról, internetrõl, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

Kicsit le is maradtunk, bevallom már háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a tékából, de még nem nagyon sikerült lejátszanom. Mindig lengyelül indul el, én meg egy negyedóráig nézem, aztán inkább visszaviszem. Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpongasztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerûen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülõket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülõk... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy iratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerûen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az elsõ csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm és szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk, ahol lehetõség volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és újra próbálkoztunk. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülõknek. Sõt! Ha lehet el se mondtuk.

Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bûntudat, a jóérzés, a felelõség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi.

Hõsök?

Talán.

Hõsei egy letûnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.