rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • 10 dolog, amit csak azután tudsz meg, hogy gyereked lett

  • 10 dolog, amit csak azután tudsz meg, hogy gyereked lett- a nagyszülők gyakran ismételt mondata: "Én adnék neked, de az anyád nem engedi!"
    - nyitott ajtóval szemben elvégezni a kisebb és nagyobb dolgokat, miközben mesét olvasol vagy éppen beszélgetsz:)
    - nyaraláskor csak a hátad barnul le, ahogy derékszögben futkosol a parton a gyerek után.
    - mire 1 éves lesz, jobb bicepszed van, mint aki évek óta gyúr rá.
    - ahová a feje befér egy gyereknek, oda be fog jutni.

    - márpedig a pókember jelmezben kell bölcsibe menni 3 napon át. És fürödni is abban kell!!
    - 2 gyerek a kosárban olyan, mint 2 polip: Amit a karjuk elér, azt megragadják.
    - az etetőszék kitűnően tolható a kövön, sőt még a 20. kör után is érdekes elfoglaltság.
    - gyermeked 12 hónaposan csodásan feléri az asztalt. Igaz, nem látja mit ér el, de érzi, hogy valami húzhatót talált. Így szabadulsz meg az anyóstól kapott törékeny, de "csodálatos" lakásdíszektől, vázáktól, tálaktól, kaspóktól.
    - már nem zavar a kupi a lakásban, képes vagy nyugodtan ülni a "szarkupac" tetején, lábad alatt egy halom mosott és beszedett ruha, amit a gyerek elért az ágyon, és leszórt a földre. Oldalt egy pár üres flakon, amit kiszedett a kukából és odavitt neked a nappaliba. A konyhát beborítják a műanyag edények és fakanalak, amiket a szekrénybe beülve kihajigált. Esély nincs visszatenni…. egyébként is,minek arra az 5 percre?


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Vicces sport balesetek válogatása

    Vicces sport balesetekrõl láthatunk egy rövidke összeállítást ebben a videóban.

    Van köztük súlyemelõ, aki már nem bírja tovább, és azon kívül, hogy elejti a súlyokat még rá is dõl a szekrény, de akad itt sí versenyzõ is aki rosszul számítja ki a röppályáját és belefúródik fejjel a hóba :D

    Mindenki vigyázzon tehát saját és társai testi épségére sportolás közben is, mert ki tudja mi történhet :) Ha tetszett a válogatás klikk a tetszik gombra!

  • Okosságok a repülésről

    Okosságok a repülésrőlSokkal több repülőgép van az óceánban, mint ahány tengeralattjáró az égen.
    - Az időjárás-előrejelzés alapjában véve horoszkóp, számokkal.
    - Sebesség, magasság és agy. A háromból legalább kettőre szükség van egy sikeres repüléshez.
    - Egy sima leszállás: szerencse. Két sima landolás zsinórban: hatalmas szerencse. Három: eszméletlenül nagy hazugság.
    - Régi szép idők, amikor a szex biztonságos volt, a repülés meg veszélyes.

  • Magyar töri viccesen

    Cézár nyílj ki, mondta Brutus és belevágta a tört. Hátul Antoniusék összesúgtak:-Ez már döfi. Egy katona sehogyan nem akart harcolni a légiósok ellen. Azok csodálkozva veszik körbe, de érdeklõdésükre csak ennyit mond:-Szabin vagyok.

    És kezdõdött a Kárpát medence története. Hun volt, hun nem volt. Élt egyszer Attila, aki egy hamis damaszkuszi pengét elõrántva így kiáltott:-Csoda szar vas! És lett lészen nosza. Kezdõdött a magyar történelem megannyi huszárvágással és megannyi császár metszésével. Tas alkoss gyarapíts! Nem Töhötöm. Álmos vagyok.

  • Bölcsességek a mindennapokra

    Az idegbaj öröklõdõ betegség. Én is a gyerektõl kaptam.

    A telefonszex a legtitkosabb vágyaidat is kielégíti, ha elég ügyesen bánsz a kagylóval.

    Én már nem hiszek semmiben! A múltkor is bementem egy ajtón, amire az volt írva, hogy NÕK, de csak budi volt.

    Szeretem az extrém sportokat, mert közben rengeteg új barátot ismerek meg: mentõsöket, balesetiseket, gyógytornászokat és kedves embereket, akik kihívták a mentõket!!!

  • Egy igazán kreatív szakítós levél

    Egy igazán kreatív szakítós levélJó szakítós levelet írni (ha már nem szemtől szemben történik a dolog) külön műfaj, jót pedig (a helyzet sajátosságából adódóan) szinte lehetetlen. Akad azonban olyan, akinek mégis sikerült. „Helló, édes! Képzeld, ki felejtett el kilépni a Facebookból a számítógépen és kinek üzent Kelsi? Igen! Neked!  De ne aggódj, nem törtem össze semmit! Sőt, még olyan kedves is voltam, hogy összepakoltam a holmidat! Ráadásul egy kedves játékot is kitaláltam neked, hiszen tudom, mennyire szeretsz keresgélni (például más csajokat!). Íme, hol találod meg a holmidat!

  • Mi a Húsvét? Ne kérdezd a szõkétõl!

    Mi a Húsvét? Ne kérdezd a szõkétõl!Három szõkeség vár bebocsátást a Mennyország kapujánál. Csengetnek, és kijön Szent Péter. Mondja nekik, hogy ha egy egyszerû kérdésre tudnak válaszolni, akkor beléphetnek a kapun. Szent Péter megkérdezi az elsõ szõkeséget:
    - Mi az a Húsvét?
    A szõkeség így válaszol:
    - Oh, ez könnyû, ez amikor este mindenféle tûzijátékokat lehet látni, és ekkor sütnek új kenyeret.

  • Az óvónõ

    Jó estét, gyerekek! Gondolom voltatok már ágyban. A mai estén egy igaz történetet mondok el egy emberrõl, aki született, mint mi, élt, mint mi, dolgozott, mint mifelénk sokan. Egyszer volt hol, másszor nem volt hol - fiúk ezt ismerik -, volt egyszer egy átlagos magyar gyerek, Kovács Rezsõnek hívták. Szülei imádták a csemetét, hisz saját képmásukat hordozta. Szeme az anyjáé, orra az apjáé, füle a gázszerelõé, feje pedig már életében a SemmelweisOrvostudományi Egyetem plasztikai bemutatótermének tulajdona volt.

  • Attól mert egyszer kikosaraztak, még jól járhatsz

    Jujj meg kell házasodnod mindenképpen?!

    Mazilu, a román võlegény hiába várta menyasszonyától a boldogító igent, a lány meggondolta magát és az esküvõ elõtt otthagyta.

    De a menyasszonyi ruha már megvolt. Ezért a férfinak mentõötlete támadt. A kellemest a hasznossal elvet követve olyan asszonyt keresett magának, akire ráillik a ruha, így nem kell vennie másikat.

  • Utolsó szavak III.

    Álljanak a cikkben az utolsó szavak tanúság címén! Ezeket is mondhatnád, ha az utolsókat szólnád, de szerencsére nem ezt teszed. Ugye?!? Na lehet tapasztalni mások ténylegesen utolsó szavaiból!

  • Kínos gyermekrajzok

    Kínos gyermekrajzokAmikor a szülő egy kedves rajzot kap gyermekétől, általában elteszi emlékbe, vagy kiragasztja egy feltűnő helyre a lakásban, hogy gyönyörködhessen benne. Legyen az ütött-kopott, nem túl jól sikerült rajz, alkotás, akkor is anyu és apu büszkesége. Kivételek azonban mindig akadnak... az alábbi rajzok egészen biztosan nem kerültek ki se a hűtőre, se a falra. Vigyázat, korhatáros képek következnek! Vannak rajzok, melyeket a felnőtt ember alapból másként értelmez, mint ami egy tiszta szívű gyermek célja lehetett a rajz elkészítésekor. Nézzünk néhány gyermekek által készített rajzocskát!

  • Egy laza gól!

    Sok vicces 11-est látott már a világ de ez biztos, hogy az élre tör!

    A videó csak a lényegre, az akcióra koncentrál olyan szinten, hogy elgondolkodik a nézõ, hogy ez egy sima edzés (nem az), vagy egy meccs (az lesz kedveseim).

    Bebizonyosodik, hogyha a kapufán csattan a labda az még nem jelenti azt, hogy nem is lesz gól. Egyszerûen tényleg kár több szót vesztegetni, a videó jóval rövidebb mint elolvasni az eddigieket, vagyis inkább következzék a nagy szívatás.

  • A szöszi anyja által írott levél :D

    Kedves lányom!

    Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk.

    A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az elõzõ lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.

  • Autó az üzletben - a fodrászt ez sem tántorította el!

    Alaszkában történt ez az eset, amikor egy autó álló helyzetbõl hajtott be egy fodrász üzletbe.

    Hihetetlen.

    A sofõr annyira gyakorlatlan volt, hogy összetévesztette a féket a gázzal. Ráadásul a reakcióideje sem az igazi, mert fékezés nélkül hajtott át az üveg falon.

    A fodrász megnézte mi történt, majd mint ha mi sem történt volna folytatta munkáját. Ha tetszett a videó oszd meg másokkal is!

  • Egy napom mint a reklám

    Csodálatos reggel elsõ fénysugarai simítják végig háromdimenziósan borotvált arcunkat, miközben feleségünk - természetesen meztelenül - tökéletes aromájú kávét fõz a konyhában, és kedvesen mosolyogva zsírmentes margarinnal keni meg a friss pirítóst. Arca gyönyörû, hiszen semleges PH értékû szappant használ, és a napfény vidáman táncol korpamentes, kondicionált haján.És csak most vesszük észre, hogy tartós frizuráját ma reggel vörösre festette! Milyen csodálatos, ragyogó szín! Azt tervezi, hogy estére megint szõke lesz, mert megérdemli.

  • Salsázó kutyusok - videóval!

    Tipegõ tappancsok, riszáló csípõk és karibi ritmusok – ilyen az, amikor elkapja a kis négylábúakat a kubai hangulat. Több mint 250 ezren nézték már meg a Youtube-on, ahogyan a csivava,"El Willy" és a máltai selyemkutyus két lábra állva ropja a szobában, miközben a büszke gazdik gondosan filmre veszik táncoló kedvenceiket.

    Az ebek nem elég, hogy perceken keresztül képesek pipiskedni, a ritmusra is odafigyelnek, hogy mancsaikkal pontosan ütemre lépkedjenek, nem feledkezve meg közben természetesen a ringó csípõkrõl sem.

  • Forma-1 kommentátori aranyköpések

    Murray Walker, angol Forma-1 kommentátor aranyköpései:
    - Mika Hakkinen a harmadik helyen hatalmas elõnyt szerzett! ... Amikor hatalmasat mondok, az 1.5 másodpercet jelent.
    - Mansell lelassított, már kíméli a kocsit. Ó, mégsem... Ez egy újabb körrekord volt...
    - És a harmadik helyezett autó lekörözni készül a második helyezettet...
    - Andrea de Cesaris... az ember, aki több nagydíjat nyert meg mint bárki más, anélkül, hogy tényleg megnyerte volna õket.

  • Részeg az utcán - megfejelte az oszlopot

    Részegen hazafele tartott a fiatal az utcán.

    Egyszer csak megállt. Valószínûleg átakart kelni az úttesten ám az autó és az oszlop között 'kevés' hely volt.

    Miután átgondolta mit is szeretne egyszerûen nekiment az oszlopnak.

    Valószínûleg elvesztette az egyensúlyérzékét egy pillanatra, mielõtt megfejelte a karót. Ha tetszett a videó oszd meg másokkal is!

  • Pap és menyasszony a vízben

    'Azért gyûltünk ma itt össze, hogy ez a gyönyörû pár örök hûséget fogadjon egymásnak' - hangzott a pap szájából ez a néhány szó.

    A tanú megindult a gyûrûkkel.

    Megfeledkezett arról, h kicsit vizes a talaj, és van egy kis akadály a lába elõtt.

    A tanú megcsúszott és azzal a lendülettel a medencébe lükte a menyasszonyt és a papot.

    Emlékezetes pillanat lett, az biztos!

  • Apu ötvenesenet kért és kapott

    Apunál karácsony elõtt tudakozódtam, hogy mit szeretne ajándékba...

    Õ ötveneseket akart, de nem egyet, hanem sokat, sokat...

    Összeszedtem minden pénzemet, és összeállítottam az ötvenes csapatot. Karácsonyi sorfal, apunak a látványtól leesett az álla, anyunál is sokk keletkezett, nála a vacsora esett le, amit éppen az asztalra hordott befelé. Mint késõbb kiderült apu ötvenes cd tartót akart, nem pedig a kékereshez valót :D Klikk a nagy képért!

  • Uborkalekvár - Vásároljon most!

    Az Uborkalekvárt már a sumérok is ismerték. Fõleg lábgombásodás ellen használták. Innen került az ókori Egyiptomba. A fáraók kiváltsága volt az Uborkalekvár használata, így még a piramisok belsejében -az imák között- is találhatunk róla leírást. Ahogy II. Rumszesz fáraó sírkamrájában olvashatjuk, A fáraók közül TutenKálmánnak ez volt a kedvenc eledele. (Egyes rossz indulatú híresztelések szerint ennek a ténynek nem kevés köze volt ahhoz, hogy 18 éves korában elhunyt -de ez nem is igaz.) Egyiptomból jutott el Kínába, ahol sárkányharapásra alkalmazták.

  • Rafinált mama

    Rafinált mamaEgy egyetemista srác meghívja ebédre az anyját az albérletbe, ahol lakik. Az ebédnél ott van a fiú lakótársa is, egy gyönyörű lány. Az anya folyton ezt a lányt figyeli, és gyanítja, hogy valami viszonyuk is lehet. Amikor vége az ebédnek már egész biztos benne, hogy több van közöttük mint egyszerű szobatársi kapcsolat. A srác szinte olvas anyja gondolataiban: - Hidd el anya, tudom mire gondolsz, de nincs közöttünk a világon semmi, mi csak lakótársak vagyunk! Kb. egy hétre rá a lány gyanakvóan megy a sráchoz: - Egy hete, mióta az anyád itt járt, nem találom a szép ezüst merőkanalat...

  • Majdnem sikerült hátbavágnia egy székkel - de csak majdnem

    Nagyon felkapta valamin a vizet a srác, gondolt egyet, megragadott egy széket, hogy majd azzal hátba vágja az egyik férfit.

    Eddig nem is volt probléma, a gond ott kezdõdött, hogy útközben meggondolta magát.

    Mikor megakart állni, hirtelen megcsúszott és elesett! Mindez jó pár ember elõtt történt. Szerencsére rögzítették ezt a viccesre sikeredett verést! Ha tetszett oszd meg másokkal is!

  • Mázlista tornász - videóval!

    Kis híján eltört a gerince annak a fiúnak, aki felugrott az egyik mászókára, majd egy-két himbálózás után elengedte azt.

    Szerencsés napja volt.

    Másodpercekkel késõbb, egy a földbõl kiálló vasrúdra esett, majd a csodával határos módon felállt, és arrébb ment.

    Egy normál ember valószínûleg nem úszta volna meg ennyivel. Ha tetszett ez a videó, oszd meg másokkal is!

  • Miért ne tedd fel soha a képed az Internetre...

    Ha felteszed a netre az aranyos kis fotódat magadról, könnyen válhatsz cracker-ek célpontjává. Ha elég karakteres vagy, legyárthat az internetes karikatúra – retusáló csapat szerelmes ragadozóvá, turbános törökbasává, batman-á, eszkimóvá, bush-baráttá, mátrix-taggá, nõnvé – férfivé, és még sok mássá. A kis kínai barátunk sem sejtette, hogy mire képesek a grafikus tehetségek. Ha a neten elkezd mutálódni a vicces képsorod, hasonlóan jársz majd, mint a mellékelt képen látható jakumó :D Jó tanács: ajánlatos netre történõ saját kép feltöltögetés elõtt azokat a lehetõ legkissebb méretûvé átkonvertálni.

  • Villásfarkú fecske anyó, a királyi tévében!

    Réges régen a tv hõskorában, még esténként a nõk olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanúl az utólsó pillanatban a bemondónõ rosszúl lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra. - Szervusztok gyerekek! - köszönt illendõen az ötvenhárom éves szakálas figura. - Fecske anyó vagyok! - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatõr megbilenti a statívot a röhögéstõl.A mesélõ, nagydarab szakálas figura folytatta - ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabelli kollegák szerint, ekkor a hangosító...

  • Hogy megy a szex!?!

    A szex a lelke mindennek, ezt minden kapcsolatban élõ tudja. Aki nem, annak ideje lesz megtanulnia! A lenti statisztika álljon mindenki számára e cikkben elérhetõvé, hogy tanulva mások hibáibol... a saját életében jobban kiteljesíthesse a némi nemû nemiéletét :)

    Kedves barátnõmnek

    Az elmúlt évben 365-ször próbáltam veled szeretkezni. Ebbol 36-szor sikerült, ami átlagban 10 naponként egy alkalom. Íme a lista, miért nem voltam többször eredményes:

  • Wc és a vákum

    Egy szerencsétlen mozdulat miatt egy utas két órát töltött egy repülõgép vécéjére szorulva.

    Az amerikai nõ ugyanis még a WC-n ült, amikor megnyomta az öblítés gombját, és a vákuum rászippantotta az ülõkére. Miután a nõ meggyõzõdött róla, hogy egyedül nem boldogul, megnyomta a vészjelzõ gombot, mire az utaskísérõk próbáltak segíteni neki, de sikertelenül.

  • Honnan tudod, hogy 2008-ban élsz?

    Lazujjá vaze!

    01. Véletlenül a mikrón ütöd be a PIN-kódodat.
    02. Több éve nem pasziánszoztál rendes kártyával.
    03. 15 különbözõ telefonszámod van egy háromtagú családhoz.
    04. E-mailt küldesz a melletted ülõ embernek.
    05. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerõsõkkel, mert nincs meg az e-mail címük.
    05. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különbözõ cégnél dolgoztál.

  • Román tolatóradar a Merciben!

    Valóban vicces, mert ez a tolatóradar teljesen különbözik az eddigi konstrukcióktól.

    Nem egy számítógép irányítja, hanem a saját logikája.

    A sofõrnek kell eldöntenie, befér-e az adott parkolóhelyre, utána hanghatásokkal irányítja a vezetõt.

    Nem rossz találmány, de ez csak egy prototípus!

    Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is!

  • A kutya - Képtelen természetrajz

    A kutya háziállat. Három fõ részbõl áll, úgymint: fej, törzs és végtagok. Ha ezen részek bármelyikét a kutyából elvesszük, akkor a kutya elromlik, és többé sem nem szalad, sem nem ugat, egyáltalán nem mûködik tovább. Különféle kutyák vannak, úgymint: pulikutya, komondor, vizsla, agár, szentbernáthegyi, újfundlandi kutya, öleb, kis girhes, nagy dög, mopszli, nyakszli, vonító sühögér, kis kutya, nagy kutya, tarka kutya, Sajó kutyám. (A kutyuskám az nem kutya, hanem, amint egy igen kiváló természettudós földerítette, egy nõ.)