2024.03.29. - Auguszta

Felmondólevél

Felmondó levél az amerikai Zantex Computers egy alkalmazottjától, akinek a fõnöke napokkal késõbb szintén felmondott.
Tisztelt Mr. Baker,

Mint felsõoktatási intézményt végzett ember, minimálisak az alap elvárásaim. Ezek között elsõ helyen áll, hogy feletteseim intellektuális képességei meghaladják a mezei mókusét. Kollégáim és személyem munkája közbeni folyamatos és idegesítõ zaklatása alapján levonható a következtetés, hogy Ön korunk ritka genetikai szemete. Kifaggatni engem minden alkalommal, amikor az irodába sétál, minden egyes apró részletrõl amit csinálok, nem csak idõm, hanem drága oxigén pazarlás is. Azért vettek fel, mert járatos vagyok a számítógéphálózatokban, Önt pedig látszólag azért, hogy elszórakoztassa az alkalmazottakat, valamint személyemet, ahogy a századik alkalommal próbálja megérteni a "kivág-beilleszt" fogalmát. Soha nem fogja megérteni a számítógépeket. Egy olyan egyszerû fogalom, mint a bináris még mindig túl sok lehetõséget nyújt Önnek. Azt sem fogja soha megérteni, hogy miért utálják az emberek, de megpróbálom elmegyarázni, bár annyira fogja megérteni, mint azt, hogy mi az az IP cím. Csillogó új számítógépének több személyisége van, mint Önnek. Egész nap a házban járkál, hibákat keresve másokban. Jólöltözött oktalan kinézete hasznos volt amikor jelentkezett az állásra, de most, hogy felelõsséget kellene vállalnia valamiért, áthárítja túldolgoztatott beosztottakra, reménykedve, hogy tudásuk fedezi az Ön alkalmatlanságát. Az igazgatói fejlõdés világában Ön a kékes-zöld alga, amit mindenki felzabál és kinevet. Mivel valószínûtlen, hogy a helyzet egy teljes homloklebeny-metszés nélkül megváltozna, kénytelen vagyok benyújtani felmondásomat. Lenne azonban néhány búcsú gondolatom.

1. Ha egy munkaadó felhívja ajánlólevelet kérve, a törvény tiltja, hogy lejárasson. A legártóbb amit mondhat, hogy "Nem nyilatkoznék". Az elkövetkezõ évek során barátaim ellenõrizni fogják véletlenszerû hívásokkal, mert tudom, hogy magától képtelen lenne õszinte emberként viselkedni.

2. Ismerem a rendszer összes kódját, jelszavát, s tudom, hogy milyen jelszavakat használt az elmúlt öt évben. Ha megpróbál okoskodni, publikálom a "kedvencek listáját", melyet elmentettem a többi "hasznos" állományával. Úgy gondolom, hogy a cégvezetés nem tekint jó szemmel a "homo", "szex" és hasonló szavakra.

3. Amikor kölcsönkérte a digitális kamerát, hogy "lefotózza az anyukáját", elfelejtett szólni, hogy közben lefényképezi önmagát is meztelenül a tükörben. Aztán, hûen mûszaki-idióta személyiségéhez, elfelejtette letörölni õket. Legyen elég annyi, hogy még soha nem láttam ilyen különös tetteket ketchupos üvegekkel, de biztosíthatom, hogy egy csodálatos ajánlólevél elkészültéig biztonságos helyen kerültek tárolásra. Az ajánlólevélben kérem használjon helyesírásellenõrzõt; utálom kijavítani a hibáit. Köszönöm figyelmét, s az ajánlólevelet kérem az asztalomra holnap reggel 8 óráig. Ha egy szót szól errõl bárkinek, az összes visszataszító, eltorzult mániája nyilvánosságra kerül. Soha ne próbálj ki***ni a rendszergazdával. Miért? Mert õ tudja, hogy mivel töltöd azt a sok szabadidõd! Nagyszerû és dicsõ napot Önnek, Andrew