Késő éjjel Szabó botorkál át a temetőn. Egyszer csak megszólal mögötte egy síri hang: - Én vagyok a Tóth!Szabó megfordul, nincs mögötte senki. Sietősebbre veszi a lépteit, mögötte megint megszólal a hang.
- Én vagyok a Tóth!
Megint senki. Szabó most már fut. A félelemtől összekoccanak a lábai, elesik, arccal bele a sárba. Feltápászkodik, és rohan tovább, de a hang nem marad el mögötte.
Szabó homlokáról már hull a verejték. Már egyre nehezebben kap levegőt.
- Én vagyok a Tóth! Én vagyok a Tóth!
Végre eléri a temetőkaput, kinyitja, ekkor megszólal mögötte a hang.
- Hehe! Nem is én vagyok a Tóth!
