2024.04.20. - Tivadar

Magyarázkodások a zsaruknál

Magyarázkodások a zsaruknál
Magyarország – szokták mondani – a magyarázkodók hazája. Elképesztõ módon próbálnak például a közlekedési kihágásokat elkövetõk különbözõ történeteket kitalálni, hogy mentsék a bõrüket. Igaz, ebben a mûfajban az angolokat sem kell félteni, amint az a Sun összeállításából kiderül.

Mi, magyarok híresek vagyunk arról, hogy mindent szeretünk megmagyarázni. Ha valami turpisságot követtünk el, akkor sem vállaljuk egybõl a felelõsséget, megpróbálunk kibúvót keresni – például közlekedési kihágásoknál is.
Nem vigasznak szánjuk, de azért ezzel a tulajdonságunkkal nem vagyunk egyedül: a The Sun címû lap összeállításából kiderül, hogy bizony az angolok is nagymesterei a magyarázkodásoknak. A teljesség igénye nélkül most következzék néhány a legidétlenebb sztorik közül. Érdemes megjegyezni ezeket, hátha idehaza, a magyar rendõröknél is jól jöhet egyik vagy másik, amikor éppen kérdõre vonnak minket…

„Esett az esõ. Azt gondoltam, ilyenkor bárhol szabad parkolni.”

„Igazából van parkoló igazolványom, ott volt a mûszerfalon, csak a papagájom ellopta.”

„Nem tehetek az egészrõl. Valaki hipnotizált, így akaratomon kívül parkoltam rossz helyre.”

„Egy méh körözött a fejem körül, ezért gyorsítottam fel 130-ra. Azt gondoltam, õ ilyen gyorsan nem tud repülni, így lehagyhatom.”

„Tudom, hogy itt nem szabad parkolni, de a kutyámnak pisilnie kellett.”

„Hegynek fel muszáj gyorsabban mennem a megengedettnél, különben lefullad a motor.”

„Az erõs hátszél miatt gyorsult fel a kocsim túlságosan.”

„Nem miattam észlelt gyorshajtást a radar, hanem egy repülõ miatt, amely pont fölöttem húzott el az adott pillanatban.”