Épp egy elegáns kertvárosi házhoz ért, ahol a kapun kívül egy randa pitbull terrier vicsorgott rá. Utálta a kutyákat, fõleg az ilyeneket. El is bizonytalanodott, becsöngessen-e. Politikusi lelkesedése azonban gyõzedelmeskedett, és megnyomta a csengõgombot.
Nem hiába, mert nagyon barátságos fogadtatásban részesült a ház lakóinál.
Ment a háziakkal együtt a nappaliba, de legnagyobb bánatára a kutyával a sarkában. A dög a szobában is mellételepedett, és békésen vicsorgott, morgott rá.
Ennek ellenére, amennyire ez egyáltalán lehetséges volt, jól esett neki a tea. Igyekezett lelkesen ecsetelni választói elõtt a terveit, elcsevegett velük a környékre nehezedõ nehézségekrõl. A kutya egyszer csak feltápászkodott, felemelte a lábát, és teljes lelki nyugalommal, intenzíven a szõnyegre vizelt. A háziak röpke pillantást vetettek rá, majd úgy tettek, mintha mi sem történt volna.
A politikus kissé meglepõdött, de mivel senki nem szólt semmit, õ is folytatta a mondókáját.
Azért elgondolkozott rajta, miféle támogatói is vannak neki. Mindegy, a szavazatnak nincs szaga.
Idõvel azután mindent megtárgyaltak, õ is kihörpintette az utolsó csepp teát, és a távozás hímes mezejére lépett volna.
Alighogy kifelé indult a házból, hallotta, hogy utána szólnak:
- Elnézést, képviselõ úr, a kutyáját nem viszi magával?