2024.04.20. - Tivadar

Amit tudnod kell mindenképpen - érdekességek a nagyvilágból

Amit tudnod kell mindenképpen - érdekességek a nagyvilágból
érdekes, mi?A sakkban használt "Sakk-matt" kifejezés alapja a perzsa "Shah Mat", aminek jelentése: "a király halott".
A patkányok hosszabb ideig bírják víz nélkül, mint a tevék.

A pókháló egy hihetetlenül erõs anyag: a vastagságához viszonyítva jóval erõsebb, mint az acél. Szakértõk szerint egy ceruzavastagságú pókháló kötél meg tudna állítani egy Boeing 747 óriásgépet repülés közben.

A Pentagon híres ötszögletû épületében kétszer annyi mellékhelyiség van, mint amennyit a dolgozói létszám indokolna. Ennek oka az, hogy a 40-es években, amikor épült, még érvényben volt egy virginiai törvény, amely szerint külön WC-t kellett építeni a fekete és a fehér alkalmazottaknak.

A számítástechnikai szlengben a hibák jelölésére használt "bug" (bogár) szó eredete 1945-re nyúlik vissza. A Harvard egyetemen található számítógép meghibásodott, és a hibakeresés során egy nõi dolgozó egy molylepkét talált az áramkörök között, amit aztán eltávolított. Azóta, ha vacakol egy számítógép, azt mondják, hogy bogár (bug) van benne.

A testen belül a fájdalom kb. 110 m/s sebességgel terjed.

A Titanic katasztrófáját két kutya is túlélte.

A Tyrranosaurus Rex legközelebbi ma is élõ rokona: a csirke.

A világ ivóvízkészletének egyharmada Kanadában található.

A világ legnagyobb munkáltatója az indiai vasúttársaság, több, mint egymillió alkalmazottal.

A világtörténelem leghosszabb mûsormegszakítását a BBC követte el. Egy Miki egér rajzfilmet szakítottak félbe azzal a hírrel, hogy kitört a második világháború. 6 év múlva aztán akkurátusan folytatták a félbeszakadt rajzfilmet, pontosan attól a ponttól, ahol abbahagyták.

A víziló bõre közel 6,5 centiméter vastag, így a legtöbb fegyver lõszere ellen védelmet nyújt. Az állat 3 méternél nagyobbra és 4 tonnára is megnõhet, mégis gyorsabban tud futni, mint egy ember!

Albert Einstein 6 éves korában kezdett beszélni.

Az "&" írásjel egy idõben az angol ABC része volt.

Az amerikai ûrhajósoknál követelmény a 180 centiméternél kisebb testmagasság.

Az Apollo 11 landolásakor már csak 20 másodpercre elegendõ üzemanyaggal rendelkezett.

Az eddigi leghosszabb, emberi testben talált bélféreg 33 méter hosszú volt.

Az elsõ autós kiadó ablakkal rendelkezõ étterem egy McDonald's volt, az Arizona államban található Sierra Vista-ban. Az étterem azért csinált ilyen kiadó ablakot, hogy a közeli katonai támaszponton állomásozó katonákat is el tudják látni élelemmel, akiknek egyenruhában tilos volt bármilyen boltba belépniük.

Az elsõ e-mailt 1972-ben továbbították az Interneten keresztül.

Az ember által valaha generált legnagyobb hõmérséklet 70 millió fok volt, amit 1978-ban a Princeton Egyetemen állítottak elõ.

Az emberi hajszál 3 kg-ot bír el.

Az ollót Leonardo da Vinci találta fel.

Az ostorcsattanás igazából egy miniatûr hangrobbanás: a bojt átlépi a hangsebességet.

Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5 mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen. Ezek az egyenes útszakaszok repülõgép leszállópályaként használhatók háború vagy egyéb vészhelyzet esetén.

Csak két állat van, amely a fejének elfordítása nélkül is látja a háta mögötti területet: a nyúl és a papagáj.

Egy 1991-es Gallup felmérés azt az eredményt hozta, hogy az amerikaiak 49 százaléka nem tudta, hogy a fehér kenyér búzából készül.

Egy ember hamarabb elpusztul a teljes alváshiánytól, mint az éhségtõl. 10 alvás nélküli nap már elég a halálhoz, míg éhezni több hétig is képes egy egészséges személy.

Egy tehenet be lehet rúgatni, ha almával eteted.

Egyes számítások szerint az emberi agy tárolókapacitása 1 trillió bit, vagy 1164153 gigabyte.

Görögország nemzeti himnusza 158 versszakból áll. Senki nincs az országban, aki kívülrõl tudná az összest.

Ha egy ember meghal, a hallását veszti el utoljára. Az elsõ érzékszerv, ami felmondja a szolgálatot, a látás, ezt követi az ízlelés, a szaglás és az érintés.

Hitler és Napóleon is csak egy herével rendelkezett.

Kanada az egyetlen olyan olimpiát rendezõ ország, aki nem nyert aranyérmet a saját olimpiáján.

Leonardo da Vinci képes volt egyik kezével írni, a másik kezével pedig rajzolni egyszerre.

Limában (Peru) szobrot állítottak Micimackónak.

Pablo Picasso halva született, a bába ott is hagyta az asztalon. Picasso nagybátyja hozta vissza a kicsit az életbe, egy slukk szivarfüst segítségével.

Régen a távíró-berendezések tesztelésére a "quick brown fox jumps over the lazy dog" mondatot használták, mivel ez tartalmazza az angol ABC összes betûjét.

Tüsszentés közben az ember szíve egy millisecundum idõre megáll.