rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Gyerekek jövőbeli elképzelései

  • Gyerekek jövőbeli elképzeléseiAz egyik legtöbbet hallott kérdés gyerekkorban a ,,mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?!". Ez az a kérdés amire egy általános iskola alsó osztályos gyermek még akkor sem tudna válaszolni, ha az élete múlna rajta. A felnőttek viszont akkor is csak kérdezgetik, erőltetik, sőt számomra döbbenetes módon néha még egy-egy iskolai felmérés keretein belül is szeretnének választ kapni olyan kérdésekre, melyekre még egy felnőtt ember sem tudna normálisan válaszolni, nem hogy egy gyerek. Néhány gyerkőc igen kreatív és megmosolyogtató választ adott!






  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A szöszi anyja által írott levél :D

    Kedves lányom!

    Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk.

    A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az elõzõ lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.

  • A házasság nagy és igaz története

    A friss házaspár két hete élt házasságban.

    A férj, bár nagyon szerelmes volt, alig várta, hogy elmenjen a haverjaival egy kicsit szórakozni.

    Így szólt a felségéhez:

    - Édesem, mindjárt jövök.

    - Hova mész, cuncimókus? - kérdezte a feleség.

  • Kutyatánc?! - videó!

    Durván nyomja a kutya a technóra a táncot!

    Nahát, ki gondolta volna, hogy a kutyák is szeretnek táncikálni - bulizni! Úgy látszik, õk is érzik, hogy nyakunkon a hétvége! Az alábbi felvétel akkor készült, amikor egy autó elhajtott az eb mellett, aki szemmel láthatón épp totál partyhangulatban denszelgetett, úgyhogy az autós megörökítette az eseményt.

    Mit mondjuk, jól nyomja!

  • A kutya - Képtelen természetrajz

    A kutya háziállat. Három fõ részbõl áll, úgymint: fej, törzs és végtagok. Ha ezen részek bármelyikét a kutyából elvesszük, akkor a kutya elromlik, és többé sem nem szalad, sem nem ugat, egyáltalán nem mûködik tovább. Különféle kutyák vannak, úgymint: pulikutya, komondor, vizsla, agár, szentbernáthegyi, újfundlandi kutya, öleb, kis girhes, nagy dög, mopszli, nyakszli, vonító sühögér, kis kutya, nagy kutya, tarka kutya, Sajó kutyám. (A kutyuskám az nem kutya, hanem, amint egy igen kiváló természettudós földerítette, egy nõ.)

  • A tanár gondolatai ZH közben

    A tanár gondolatai ZH közbenEz igen! Erre számítottam! Bámulnak maguk elé, mint borjú az új kapura. Még nem tértek magukhoz az első megdöbbenésből. Ezt a példatípust direkt nem vettük gyakorlaton. Valamit a ZH-ra is kell tartogatni! Úgy teszek, mintha rájuk sem figyelnék. Hadd kezdjenek mozgolódni! A Kovács már lapozgatja is a könyvet. Azt hiszi, nem látom. Simán elkérhetném. De minek? Úgyis rossz képletet másolt ki. Úgyis elégtelent kap, és nem is voltam szigorú. Még puskázhatott is. Ah! Barabás rátalált a jó képletre. Legalábbis azt hiszi.

  • 2010 legnagyobb mázlistái!

    Ez egy videó válogatás 2010 legszerencsésebb embereibõl, akik sértetlenül úszta meg olykor halálosnak tûnõ szituációkat.

    Valószínûleg az új születésnapjukat ünneplik ezeken a napokon.

    Hihetetlen helyzeteket vészeltek át, sértetlenül.

    Reméljük mi sosem tapasztaljuk meg milyen is ez! Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is!

  • A legrosszabb dolgok amik egy focistával történhetnek

    A legrosszabb dolgok amik egy focistával történhetnekAz öt legrosszabb dolog, ami egy focistával történhet:

    1. A mérkőzésen a te feladatod lesz mindenáron megállítani az ellenfél csodacsatárát, akit Csonttörőnek becéznek.
    2. Végigvezeted a labdát a pályán, kicselezel mindenkit és hatalmas gólt lősz, a csapattársaid mégis rosszallóan néznek rád, miközben az ellenfél gratulál.
    3. A bíró az ellenfél színeire mázolta ki az arcát.

  • Egy átmulatott éjszaka után - klikk! magadra ismersz?!

    Néha elõfordul, hogy az ember iszik, sõt néha kicsit többet is a kelleténél.

    Ebben a vicces videóban néhány ember magára ismerhet, még ha önmaga nem is emlékszik az éjszaka történéseire...

    Egy részeg férfi dülöngését vették videóra, ezt tekinthetitek meg most Ti is!

    Jó szórakozást a vicces videóhoz!

  • Gyermeki csínytevések

    Gyermeki csínytevésekNagyszerű dolog szülőnek lenni, ugyanakkor a gyerekek sokszor megnehezítik az anyukák és apukák dolgát. A kisgyerekeket sokszor kapják kisebb-nagyobb csínytevésen a szüleik, ami sokszor hatalmas felfordulással és rendetlenséggel jár. Erre láthatunk a következőkben néhány igen szemléletes példát. Az adott pillanatban nem biztos, hogy minden szülő könnyen fogadta a gyermeke akcióját, de utólag megnézve csak mosolyogni lehet rajtuk. A lányos apukáknak sincs könnyű dolguk, hiszen olyan kívánságokkal kell szembenézniük, amiknek nem biztos, hogy annyira örülnek.

  • Francia gyorshajtás és védõbeszéd

    Egy 70 km/h max. sebességû útszakaszon, 250 km/h sebességgel radarba futó autós védõbeszéde a bíróságon : Tisztelt bíróság, valóban láttam egy fehér alapú, kör alakú táblát, amiben a 70-es szám volt, de nem volt semmilyen mértékegység mellette. Ahogy önök is tudjak, az 1837. július 4-i törvény kötelezi Franciaországot is a metrikus mértékegység használatára. Továbbá az 1961. május 3-i 65/501 számú törvény kimondja, hogy a hosszúság mértékegysége a méter, és az idõ mértékegysége a másodperc. Én el sem tudom képzelni, hogy a Belügyminisztérium nem tartja tiszteletben a Köztársaság törvényeit.

  • Én vagyok a kemény legény - vagy mégsem?

    A srác lement a konditerembe edzegetni, vele tartott barátja is, hogy rögzítsen egy kis videóanyagot.

    A kondi keménykedésbe csapott át, "mit csinálnék azzal aki most elõttem áll".

    Egy poénos videó lett a vége...

    Minden energiáját belevitte az ütésbe, csak elfelejtett a helyén maradni, közelebb lépett, mint kelett volna... így egy nagy pofonnak lett kis gazdája

  • Tipikus szakítós szövegek valódi jelentése

    Tipikus szakítós szövegek valódi jelentéseHa flörtölni vagy udvarolni kell, az emberek kristálytisztán és érthetően tudnak fogalmazni. Szakításnál már annál kevésbé, ilyenkor az emberek többsége soha nem azt mondja, mint amire gondol. Elemezzük néhány mindennapi szakítós duma valódi tartalmat: 1. Tisztellek, mint embert!: Igen, emberként valóban tisztellek, esetleg…és maximum, mert mint csaj/pasi hányok tőled. Nem tudom elképzelni, hogy hozzád érjek, de emberként valóban mondhatni, hogy „pící” vagy. Végül is senkit sem öltél meg eddig…

  • Gyerekszáj történetek

    Szüleim ezüstlakodalmára egy elegáns éttermebe foglalatatott asztalt a család. Ötéves fiam is jött velünk. Egy idõ után fészkelõdni kezdett, hogy vécére kell mennie. El akartam kisérni, de azt mondta, nem kell, egyedül is menni fog. Hû, de büszke voltam a nagy fiamra. Egészen egyedül pipil! Örömöm csak addig tartott, amíg Patrik át nem totyogott az éttermen letolt gatyával és kakás hátsóval: "Anya, kész vagyok, jöhetsz kitörölni!" A Kis kíváncsi története: A nõvérem két és fél éves kislánya egyszer bement a fürdõszobába, ahol az apja zuhanyozott. Kijött elképedt arccal, és közölte, hogy "apának farka nõtt". Én gondolkodás nélkül visszakérdeztem: "Mekkora?"

  • Parkolási gondokkal küzdenek a hölgyek - íme néhány példa!

    Sokan szidják a nõi sofõröket, hogy miért nem tudnak adott helyzetekben gyorsan és jól dönteni.

    A vezetési stílusukkal is akad probléma, de ezek semmik, ahhoz képest, hogy nem tudnak leparkolni.

    Ha mégis sikerülne, az is több percig tart.

    Ez a videó mix, bemutatja, hogy nem véletlen az elõítélet a hölgyekkel szemben. Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is!

  • Vicces használati útmutatók

    Vicces használati útmutatók A termékekhez mellékelt használati utasítások így néha több mint mulatságosak lesznek:

    - WC kefe: ne használjuk testápoláshoz
    - Mosogatógép: soha ne engedje gyermekének, hogy a gépben játsszon
    - Horgászhorog: lenyelése veszélyezteti az egészséget\"
    - Vasaló: soha ne vasaljon olyan ruhát, amit éppen visel
    - Hajszárító: soha ne használja alvás közben

  • B.U.É.K.

    A jövõ évben legyen részed minden szépben szexben hétszer minden héten, de légy ma éjjel disznó részeg, így búcsúztasd a múlt évet, kívánok neked boldog új évet! Az új évben éld az életed vidáman, ne legyen hiányod borban és pinában, legyen kezedben a söröd, szöke cicák szopják le a pöcsöd! Disznó sivit, petárda durran, részeg feje a padlón kopan, Róka család a WC -ben, Lagzi Lajcsi a TV -ben, tobb rímet nem tudok, Boldog Új Évet Kívánok!

    És az év végén, mikor 365 gumit elhasználtunk, majd beolvasztottuk és abroncsot formáztunk belole, boldogan ráírhatjuk, hogy "GOOD YEAR" BUÉK!

  • 45 dolog, ami amerikai filmek nélkül elképzelhetetlen lenne!

    1. Egy nyomozás során feltétlenül szükséges legalább egyszer ellátogatni egy sztriptízbárba.

    2. Amerikában minden telefonszám 555-tel kezdõdik.

    3. A legtöbb kutya halhatatlan.

    4. Ha üldöznek egy városban, bármikor találhatsz egy utcai felvonulást, amiben elvegyülhetsz.

    5. Vannak különleges L-alakú takarók, amelyek az ágyon fekvõ nõnek a hónaljvonaláig érnek, viszont a mellette fekvõ férfinak csak a derekáig.

  • Miért más színű a gyerek?!

    Miért más színű a gyerek?!Kedves Péter!

    Örömmel értesítelek, hogy szerelmünk gyümölcse, a kis Péter, megszületett. Sajnos anyatejem nem lévén szoptató-dajkát kellett alkalmaznom. Ő kubai származású, így a tejétől gyermekünk bőre szinte teljesen fekete lett. Erről ugyebár én abszolúte nem tehetek...

    A te szerető Anitád

  • Frigószerelõ

    Egy ismerõsöm fõnökének egyszer bedöglött a hûtõje. Mivel korábban ért haza, mint felesége, kihívta a szerelõt, aki nyomban neki is látott a munkának.

  • Minuszos hírek innen - onnan

    1. Egy tudományos felmérés megállapította, hogy jóval nagyobb a bûnözési hajlam azokban a fiatalemberekben, akik az óvodai jelüknek a baseballütõt, a boxert, vagy esetleg a plutóniumbombát választották.

    2. Mostantól csak mosolygós nõi ellenõrökkel találkozhatnak utasaink! -jelentette ki a BKV Forgalomfelügyeletének PR igazgatója - mivel egy segédeszközgyártó céggel kötött szponzorszerzõdés alapján a cég munkatársnõi a sötétkék szolgálati öltözet alatt, ezentúl gésa-golyókat is viselni fognak.

  • Hogy megy a szex!?!

    A szex a lelke mindennek, ezt minden kapcsolatban élõ tudja. Aki nem, annak ideje lesz megtanulnia! A lenti statisztika álljon mindenki számára e cikkben elérhetõvé, hogy tanulva mások hibáibol... a saját életében jobban kiteljesíthesse a némi nemû nemiéletét :)

    Kedves barátnõmnek

    Az elmúlt évben 365-ször próbáltam veled szeretkezni. Ebbol 36-szor sikerült, ami átlagban 10 naponként egy alkalom. Íme a lista, miért nem voltam többször eredményes:

  • Az a gonosz alkohol

    Csujjogatós balkáni filmes helyzetbe kerültek azok, akik szemtanúi voltak a Kisinyovban történt balesetnek. Nem esett kétségbe egy nõ Moldova Köztársaság fõvárosában attól, hogy ittasan vezetve éppen egy rendõrautónak ütközött. A román Bálint-napot, a Dragobetét ünneplõ hölgy hangos zenével és csábos mozdulatokkal tartott bemutatót a rendõröknek az út közepén.

    A hölgy autójába beszálló riporternek elmondta, ittasan ült volánhoz, így a baleset miatt õ a hibás.

  • Hogyan maradsz egészséges, míg másokat az õrületbe kergetsz?

    Íme néhány módszer a teljesség igénye nélkül:

    - Ebédidõben ülj ki a parkoló autódba és próbáld ki, hogy lassabban jönnek-e a szembejövõ autók, ha egy hajszárítóval rájuk célzol;

    - Hívd magadat a hangosbemondón (ne változtasd meg a hangod);

    - Küldj e-mailt a cégben mindenkinek, hogy közöld velük, éppen mit csinálsz; például: "Ha valaki engem keres, épp a WC-n vagyok.";

  • A munka szabályának 15 paragrafusa

    Amit a munkáról mindenkinek tudni kell:

    15 paragrafus a munkára:

    1. § A lustaság fél egészség!
    2. § Amit ma megtehetsz, azt halaszd holnapra, mert lehet!
    3. § Az, hogy más dolgozik még nem ok a munkára.
    4. § Az elveszett munkakedvet ne keresd!
    5. § Kis munkát kis, nagy munkát nagy ívben kerüld!
    6. § A munka bajjal jár, a bajt pedig kerülni kell.

  • Gyerekek jövőbeli elképzelései

    Gyerekek jövőbeli elképzeléseiAz egyik legtöbbet hallott kérdés gyerekkorban a ,,mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?!". Ez az a kérdés amire egy általános iskola alsó osztályos gyermek még akkor sem tudna válaszolni, ha az élete múlna rajta. A felnőttek viszont akkor is csak kérdezgetik, erőltetik, sőt számomra döbbenetes módon néha még egy-egy iskolai felmérés keretein belül is szeretnének választ kapni olyan kérdésekre, melyekre még egy felnőtt ember sem tudna normálisan válaszolni, nem hogy egy gyerek. Néhány gyerkőc igen kreatív és megmosolyogtató választ adott!

  • Pap és menyasszony a vízben

    'Azért gyûltünk ma itt össze, hogy ez a gyönyörû pár örök hûséget fogadjon egymásnak' - hangzott a pap szájából ez a néhány szó.

    A tanú megindult a gyûrûkkel.

    Megfeledkezett arról, h kicsit vizes a talaj, és van egy kis akadály a lába elõtt.

    A tanú megcsúszott és azzal a lendülettel a medencébe lükte a menyasszonyt és a papot.

    Emlékezetes pillanat lett, az biztos!

  • Egy szamárerõs ifa :D

    Üzbegisztánban voltam, ott nem lóerõvel mérik a gépet.

    Az IFA teherautó-csoda motorja elromlott, a tulaj nem gondolkodott sokat, épített egy szamármobilt belõle.

    Kivágta a motort, amit beadott a vasgyûjtõbe, helyébe pedig egy szamarat kötött.

    Mikor elindult vele a határba, a falu apraja - nagyja utánanézett. Mi is...

  • Hova tûnt a hókotró?

    Hótoló teherautó szakadt be egy parkolóház felsõ szintjébe a Georgia állambeli Calhoun városában.

    A balesetben szerencsére senki sem sérült meg.

    Legközelebb valószínûleg sokkal körültekintõbb lesz a sofõr.

    Akár halállal is végzõdhetett volna az eset, például ha a teherautó teljesen eltûnik a föld felszínérõl. Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is!

  • Mózes könyve más értelmezésben

    Laura Schessinger egy amerikai rádiós mûsorvezetõ, aki egy lelki tanácsadó mûsort vezet.

    Nemrég, mint buzgó keresztyén azt mondta az egyik betelefonálós rádiómûsorában, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bûn. Ugyanis Mózes harmadik könyve (A léviták egyházi szolgálatáról) [3 Móz. 18,22] szerint utálatos az, aki homoszexuális.

    Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy lelkes Jake nevû hallgatója:

  • 8 vicces tény a szexrõl!

    Nap mint nap hallunk olyan kutatásokról, melyek eredményeit nem vesszük komolyan, csak mosolygunk rajtuk. A témák közül természetesen a szex sem maradhat ki.

    Íme 8 vicces tény, melyek elkísérik minden napi sexuális életünket!

    Vajon számít-e a méret? Vagy zuhanyozzunk e sex elõtt? Segít vajon a joga? Lóverseny a sex?
    Ezek és még sok más vicces érdekesség vár rátok a cikk elolvasása közben! Jó szórakozást!