Német tünemény
Szagtalannak látszó
Bûzös építmény!
Mit éget magának
A boldogtalan
S mint kocsik királyának
Füstöl untalan!
Rendszámoddal mit kecsegtetsz?
Sok füstödet mért ereszted
Még most is belém?
Csak pöfögj magadnak!
Kétütemû valál
Hittem szép hangodnak
Mégis robbanál!
Az életet illatoddal
Lehetetlenné tevéd.
Orrom gázaiddal
Teleeresztéd.
Rám pöfögéssel
Szórtad a tavaszt
S nagy durranással
Is tetézted azt.
Utasaim minden féknél
Mint a fürge méh
Repkedtek egy sebváltóval
Az ablak felé.
Egy hijján esmértem
Égéstermékednek még
Kis CO-t kértem
És megadá az Ég.
Jaj, de a kerekek
Kidurrantanak,
Gyertyák, féltengelyek
Felszállottanak.
Tavaszom, vígságom
Erõs gondra vált
Mert a biztosítási összeg
Méltatlanra szállt.
Oh, a kormánym¾vet hagytad
Volna csak nekem,
A biztosításhoz nem járulna
Gyászos kérvényem.
Megoldva a gondot
Elfelejteném,
S a szétesett roncsot
Össze nem szedném.
Hagyj el, oh jó Trabant
Hagyj el engemet,
Ez a tömény szag
Ígyis eltemet.
Érzem az úton
Reflexem elhágy
Fáradt lelkem Ladába
Testem ugyanoda vágy
Nékem az utca bûztelen
A szerviz kiürült,
A zsúfolt busz kietlen,
A garázs összedõlt
Megmérgezett emberek!
Nagy Kedilekek!
Trabant! Wartburg! Dacia!
Isten véletek!