rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • Gyerekszáj

  • Share on Tumblr

    Hat hónapos terhes voltam a második gyerekemmel, amikor lányommal elmentünk egy kicsit vásárolni. Bementünk egy baba-mama boltba is, hogy szoknyát vegyünk nekem.

    A gyerek egy ideig nézte, ahogy a tükörben sürgölõdöm, majd megjegyezte:
    - Nagyon kövér vagy, anya.
    Kedvesen elmagyaráztam neki, amit úgyis tudott, hogy egy kisbaba van a pocimban, attól látszik nagynak. Erre pikírten hozzátette:
    - És a popsidban mi van?

    ---

    Kisfiam egyházi oviba jár. Nagyon eleven gyerek, egyszer még a türelmes dadus nénit is felbosszantotta:
    - Hogy fogsz így a mennyországba kerülni?
    Nagycsoportos kisfiam kijelentette:
    - Majd ki-be rohangálok, csapkodom a kaput, és Szent Péter ki fog kiabálni, mint anya ha mérges, hogy gyere be fiam, mert úgy megruházlak, hogy több füled lesz, mint fogad!

    ---

    Hétvégén anyám elutazott egy szakmai konferenciára. Az egyik szünetben úgy döntött, hazatelefonál. "R" beszélgetést kért. Hatéves öcsém vette fel a telefont, és egy idegen hangot hallott:
    - Tóth Erzsébet óhajt beszélni önökkel. Vállalják a költségeket?
    Az öcsém rémülten tette le a kagylót, és kétségbeesetten kiabálva rohant kifelé:
    - Papa! Náluk van a mama! És pénzt akarnak!


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Informatikus pauka

    - Apu hogyan kerültem én erre a világra?
    - Na jó fiam, erre a beszélgetésre elõbb utóbb sort kellett keríteni, figyelj így történt: Apukád megismerte anyukádat egy chatszobában, majd találkoztak egy cyberkávézóban és anyukád a WC-n letöltött pár adatot apukád USB kulcsáról. Amikor anyukád befejezte a letöltést, észre vette, hogy ezt megelõzõen egyetlen tûzfal sem lett feltelepítve.

  • A sikeres párkapcsolat titkai

  • Utolsó mondatok !! :)

    - Nem ideges a tigris csak tetszik neki a sapkám!

  • Hamarabb lelépni a munkából

    Hamarabb lelépni a munkábólA munkások felfigyelnek rá, hogy a főnök sűrűn elmegy a munkaidő vége előtt, és már nem jön vissza. Elhatározzák, hogy ők sem várják ki a munkaidő végét, előbb hazamennek. Egyikük megy haza, és látja, hogy a főnök kocsija parkol a házuk előtt. Belép a lakásba, és egyértelmű zajok hallatszanak a hálószoba felől, alig tud észrevétlenül visszavonulni. Pár nap múlva ismét elmegy a főnök, a munkások szedelőzködnek, de emberünk láthatóan maradni akar dolgozni.
    - Mi az, te nem jössz haza? - kérdik a többiek.

  • Jótanácsok

    Gondosan moss kezet, ki tudja hol volt elõtte a szappan!

  • Színek

    Mikor megszületek, fekete vagyok...
    Mikor felnõvök, fekete vagyok...
    Mikor a napon sétálok, fekete vagyok...
    Mikor fázok, fekete vagyok...

  • Szódolgazathoz

    Az Én puskázási módszeremet szerintem sokan ismerik.Nálam sok esetben bevált,és még nem buktam le vele soha.

    Csak annyit csinálok,hogy egy tenyérnél kissebb kockalapot vágok ki és ráírom a szöveget.Ezután, hogy a betûk ne legyenek mázgásak,celluxal körberagasztom a papírdarabot. Persze a papír mindkét oldalát kihasználom!

  • Állati viccek

    Állati viccekMedve megy az erdei ösvényen. Találkozik a nyuszikával.
    - Mit csinálsz nyuszika?
    - Elásom ezt az üveg pálinkát. Ez most olcsó. Tíz év múlva kiásom, és nagyon sokat fog érni!
    - Tiszta hülye vagy! - szólt a medve, és továbbment.
    Másnap ugyanitt a rókával találkozik, aki szintén egy gödröt ás.
    - Mit csinálsz rókakoma?
    - Elásom ezt az EDDA kazettát. Tíz év múlva kiásom, és nagyon sokat fog érni.

  • Egy férfi és egy strucc

    Egy férfi és egy struccEgy férfi betér egy étterembe egy struccal a nyomában, leül és rendel:
    - Kérek egy hamburgert, sült krumplit és egy Coca-Colát. - Majd megkérdezi a struccot: - És te?
    - Ugyanazt - így a strucc. Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és a számlával.
    - 6 dollár 40 - mondja. A férfi belenyúl a zsebébe és számolás nélkül átadja a pontos összeget. A következő nap újra bejönnek, ugyanazt rendelik, és ugyanúgy kifizeti a férfi a pontos összeget.

  • Churchill

    Amikor Churchill 80 éves lett, egy 30 év körüli újságíró kereste fel, hogy lefényképezze:
    - Sir Winston, remélem, a 90. születésnapján is lefényképezhetem önt.
    Churchill válasza:
    - Miért ne? Maga egész jó bõrben van.

  • Favágók és a levágott testrészek

    Favágók és a levágott testrészekKét favágó, Sam és Joe fát vág. Joe-nak a láncfűrész levágja a kezét. Gyorsan kórházba viszik, barátja egy nejlon zacskóban viszi utána a levágott kezet. A sebész megvizsgálja, majd azt mondja a Sam-nek:
    - Egyszerű ügy, én a levágott testrészek specialistája vagyok. Jöjjön vissza négy óra múlva.
    Mikor Sam négy óra múlva visszamegy, az orvos ezzel fogadja:
    - Egyszerűbb munka volt, mint vártam. A barátja lent van a büfében. Mikor Sam lemegy a büfébe, azt látja, hogy Joe szkanderezik az ápolókkal.

  • Gépjárműoktatók jó tanácsai

    Gépjárműoktatók mondásai:

    1. Indulás előtt legközelebb győződjön meg róla, hogy bent ülök-e a kocsiban.
    2. A frontális ütközés nincs benne az anyagban.
    3. A STOP tábla nem javaslat, hanem parancs.

  • Mibõl tudjuk, hogy rossz fogorvost választottunk?

    Íme 5 elgondolkodtató tény!

  • A felnõtté válás biztos jelei

    - A cserepes virágaid életben maradnak.
    - A franciaágy körüli kergetõzés abszurd.
    - A hûtõszekrényben több az ennivaló mint a sör.

  • Mondások a foci világából

    Focisták mondták:

    Szeretnék egy patinás olasz klubban futballozni, például a Barcelonában. (Mark Draper)

    Nincsen középút, vagy jól futballozol, vagy rosszul. Mi a kettõ között játszottunk ma. (Gary Lineker)

  • A labdarúgók mondták

    "Szeretnék egy patinás olasz klubban futballozni, például a Barcelonában." (Mark Draper)

  • Esti mese

    Réges-régen, a tv hõskorában esténként még a nõk olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónõ rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel a mesemondásra.

  • Felmérés

    Az ENSZ felmérést készíttetett "Kérem, írják le véleményüket a Föld más országaiban tapasztalható élelmiszerhiányról!" címmel.

  • Jog szigorlat

    Jog szigorlatKét diák elmegy vizsgázni. Az utolsó dobásuk a jogszigorlaton. A prof lakásán van a vizsga. Felmennek. Bemegy az első.
    Prof: Húzzon tételt.
    Srác kihúzza. Nem tud semmit, hebeg-habog össze vissza.
    Prof: Hát kolléga, maga nem lesz kolléga.
    Diák1: Nézze professzor úr a családunkban nagy szégyen volna, ha nem sikerülne a vizsgám. Adjon még egy lehetőséget. Felteszek magának három kérdést, ha tud rá válaszolni rúgjon ki, ha nem, akkor beírja a jelest.

  • Velõs Csújjogatók, vicces, mint állat!

    A menyasszony fehér bõre földig ér a pina szõre.
    A mi szerelmünk se volt maszlag gyere kislány jól megbaszlak.
    A mi utcánk girbe-gurba minden sarkon áll egy kurva.
    A võlegény olyan buta, azt sem tudja hol a luka.
    Árokparton sok a kasza jaj nagy a bácsi fasza.

    Csukd le kislány szempilládat hadd fogjam meg a pinádat.

  • 100 üzenetrögzítõs duma

    1. A pincében vagyok, és egy újabb köteg ötezrest nyomtatok. Hapénzre van szükséged, hagyd meg a nevedés a telefonszámod. Ha a rendõrségtõl vagy, felejtsd el azt az üzenetet.
    2. A macskák itthon vannak, de még csak angolul nyávognak.
    3. A sípszó után hagyjon üzenetet (folyamatos véget nemérõ sípszó)...

  • Amikor már új orvost kell választani

    Amikor már új orvost kell választaniJelek, amik arra utalnak, hogy ideje lenne új orvost választanod:
    - Hajnal kettőkor felhív, csak azért, mert társaságra vágyik.
    - Műtéthez gumikesztyűk helyett munkáskesztyűt húz.
    - Saját magát véletlenül vádlottnak nevezi.
    - Miután megvizsgált, azt mondja: És most maga vizsgáljon meg engem!
    - Azt gondolja, hogy a keleti gyógyszereket Szabolcsban találták ki.
    - Amikor a lábszárcsontodról beszél, véletlenül dobverőknek nevezi.
    - A rendelője a 201-es szoba a hajléktalanszállón.

  • Alapfokú amerikai nyelvlecke

    Ha kólát akarsz megrendelni, akkor mondd: GIMI E KOK

    Ha kólát és süteményt akarsz, akkor: KOFI END DUNAT

    Ha fáj valamid, akkor: FAK

    Ha az üzletben látsz valami nagyon drágát, akkor: FAK

    Ha valaki megtámad téged, akkor: FAK

  • Miért jobb az uborka a férfiaknál?

    - Egy átlagos uborka legalább 20 cm-rel hoszabb.

  • A rendszergazda felmondólevele

    Tisztelt Mr. Baker,

    Mint felsõoktatási intézményt végzett ember, minimálisak az elvárásaim.
    Ezek között elsõ helyen áll, hogy feletteseim intellektuális képességei meghaladják a mezei mókusét. Kollégáim és személyem munkája közbeni folyamatos és idegesítõ zaklatása alapján levonható a következtetés, hogy Ön korunk ritka genetikai szemete.

  • A Smith család

    A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást, így nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs. Smith idegesen várja a jelentkezõt.Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát találnia. Mrs Smith ajtót nyit.

  • Mibõl tudjuk, hogy rossz helyen vagyunk?

    Ha az alábbi pontok közül Ön, akármelyiket is ismerõsnek érzi, akkor: HÚZÁS!

  • Népszavazás 2009 - Íme az eredmények!

    1. Miért ment el szavazni?
    Fontosnak tartja a szavazást. - 3%
    Fontosnak tartja magát - 13%
    Addig sincs otthon - 16%
    Mert az elõzõ választáson az urnában felejtette a személyijét - 26%
    Olcsóbb, mint a Tipp-mix - 42%

  • Ingatlanhirdetések értelmezése

    Ingatlanhirdetések értelmezéseIgényes városlakóknak = Egy zajos kocsma szomszédságában.
    Vízparti = Áprilistól októberig megesznek a szúnyogok.
    Felújításra szorul = Fel kell robbantani az egészet és újra felépíteni.
    Régivágású = Korhadt fából épített, düledező.
    Modern = Nem fából épült de düledező.
    Tág belső terek = Az előző tulaj kiszedte a támfalakat.
    Biztonsági rendszer = A szomszédnak kutyája van.
    Felújított konyha = Most egy hétig nem dugul el a mosogató.

  • Vicces valódi ellenõrzõ beírások

    "Az osztályfõnöki dícséretet még mindig nem íratta alá. Megintem."

    "Kémia óra folyamán padtársával zümmögött és brummogott."

    "Kémia órán a kísérleti anyagot elfogyasztotta."

    "Lacinak két ellenõrzõje van. Én mosom kezeimet. Osztályfõnök."

    "Óra alatt kukorékolt!"

    "A gyerek az órán beszél, és állandóan jelentkezik."

    "Fia óra alatt a pad sarkával jéghokisat játszott a terem körül, eközben MÁV bemondásokat tartott, melyben a rólam elnevezett szerelvény közeledtére figyelmeztetett"

    "Fia a szünetben sztrájkot szervezett. Letörtük."

    "Tájékoztatom, hogy gyerekének egy ideje átható kénszaga van."


    És egy pár méltó szülõi viszontválasz:

    Kedves szülõ, tájékoztatom, hogy Péter az étkezdében többször
    is kézzel evett evõeszköz helyett."
    "Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is."

    "A fiú túl sokat foglalkozik a lányokkal."
    "Tanárnõ, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!"

    "Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet."
    "Kivégzésérõl gondoskodom."

    "Értesítem a T. szülõket, hogy fiúk történelemkönyve lapokból áll."
    "Ellenõriztük, valóban."

    "Katika nem tud olvasni!"
    "Ha tudna, nem járatnám iskolába."

    "T. Szülõ! Leánya irodalomórán vihogott. Tanárnõ"
    "Megdorgáltam. Akkor is vihogott. Szûlõ"