Délre kaptam idõpontot a nõgyógyászhoz, örültem, hogy délelõtt viszonylag stressz-mentesen fel tudok készülni majd az eseményre. Reggel azonban telefonhívást kaptam a rendelõbõl, hogy jó lenne, ha 9:30-ra ott tudnék lenni. "Persze, ott leszek" mondtam a legnagyobb nyugalommal, és csak utána estem pánikba. A reggeli kapkodás a szokásos menetben folyt, gyerekek reggeliztetése, öltöztetése, uzsonnák csomagolása, fuvarozás az iskolába, óvodába stb.
8:45-re értem haza, nem volt mar idõ újabb fürdésre, ezért csak gyorsan felkaptam a mosakodó rongyot a kád mellõl, és jól lemostam magam "ott". Autóba vágtam magam és rohantam az orvoshoz. Felfeküdtem az asztalra, a fejemet a fal fele fordítottam, és azt képzeltem, hogy Párizsban sétálgatok...
A doki megszemlélte a terepet, majd így szólt:
- Hú-ha! Látom, ma volt egy kis különleges felkészülés...
Nem tudtam, hogy mirõl beszél, nem reagáltam semmit, tovább sétáltam "Párizsban". Hazamentem, a nap további része a szokásos rutin szerint ment, fõzés, gyerekek összeszedése, házi feladatok ellenõrzése, stb. Délután fele a lányom ijedt hangon kérdezte:
- Anyu, hol van a mosdórongy a fürdõszobából?
- Kidobtam, vegyél elõ másikat. - mondtam neki.
Mire a lányom:
- De nekem az kell, mert benne volt az összes csillámporom és flitterem!